17.részlet
Mindenki ledöbbent,egy ideig csak hallgattak,majd kiszálltak a járműből. Csendben bementek a házba. A metsző némaságot Rosie törte meg.
-Mikor indultok?-kérdezte elfúló hangon Mírától.
-Két hét múlva.-válaszolt a lány.
-Jaj,nem jó ez az érzelmektől túlfűtött hangulat...-tűrte hátra haját Isaac,és a könyökére támaszkodott. Lia mellette bekapott egy mogyorót,és halkan rágcsált,a többiek meg próbálták feldolgozni az utóbbi időszakot. Így összesen,mindent.A hallgatás kezdett kínossá,és egy kissé unalmassá válni,de nem kellett,hogy sokáig várjanak: az ablak egy éles reccsenéssel kicsapódott,és a befújó szél esőcseppeket reptetett össze-vissza a konyhában. De a szemek kezdték elveszteni amorf formájukat,és egy alakzatot vettek fel.
Rose latinul motyogott.Megjelent egy női alak.Isaac érthetetlen módon a szekrénynek vágódott.Robin megpróbált elfutni,de rosszul lett,és összesett.Már csak egyedül Rose volt talpon...és Míra.
-Na.Ennyit a három napról,meg a "ki tudja,hogy térnek vissza" dologról.. mit csináljunk?-szegezte a végén a kérdést Míra Rosienak.
-Először is,az a legfontosabb,hogy ne essünk kétségbe. Másodszor pedig:van ennek a háznak padlása?-rágta szája szélét a megszólított.
-Van,persze!Amikor Anna visszajött Robbal..tudod,amikor bevásároltak a ház kipofozása előtt!Na,akkor én segítettem nekik felvinni a raklapokat.
-Ez esetben siessünk fel oda!-kiáltotta Rose,és megindult felfelé a lépcsősoron.
Az őrültekháza lent abbamaradt. Lia felemelte fejét az asztalról,és óvatosan kilesett az ujjai között..nem volt túl biztató a látvány:a frissen festett falon vízfoltok voltak,a mosogató feletti csempe pedig össze volt törve.
-Legalább stílusos.-mondta Isaac feltápászkodása közben,a szekrényre mutatva,aminek kitörte az ajtaját.
-Robin?-kérdezte Anna.
-Már biztos felment.-mondta Míra.
-Ugyan hogy ment volna fel,ha ott volt szétterülve?
-Kit érdekel?Gyere már!-szólt Isaac a húgára.
-De,akkor hagyjuk lent egy kitudja mivel?Én tuti maradok.
-Nem maradsz.Jössz.Előkerül,nagyfiú már.
-És ha nem?-Mondom előkerül.
Elindultak felfelé,már Isaac zárta volna az ajtót,amikor észrevette,hogy Rob vonszolja fel magát a lépcsőn.
-Gyertek gyorsan!-kiált hátra Isaac.Rose,Anna,és Lia előrobogott a sötétből.Leszaladtak a lépcsőfordulóba,és segítettek Robinnak.
-Hol voltál?-nézett rá aggódva Rose.
-Mosdóban.-nyögte ki Robin.-Tisztára kikészültem.Kihánytam mindent.
Sikerült a félájult Robot felvonszolni a padlásra.
-Jól vagy?-kérdezte Míra,amikor megpillantotta Robint.
-Persze,minden ok.Kihányta konkrétan a beleit.Gyenge mint a harmat,mert egy gramm kaja sincs a gyomrában.-gúnyolódott Rose.
-Csak hányt.Mindenki szokott hányni.Szerintem nemsokára jobban lesz.-mondta Míra.
-Míra,ne légy már hülye.Normális esetben ő egy mammutcsaládot is képes megenni.-közölte Anna.
-Nem kell mindjárt leharapni a fejemet.-ült le Míra a földre,és elkezdte piszkálni a cipője orrát.
-Csak nekem furcsa,hogy most nem a föld alatt vagyunk?-kérdezte merengve Anna.
-Nem...de úgy gondoltam,ideje újítani.Meg egyébként is. A szellemek mindig a padlásokon "laknak"...nem?-motyogott.
-Na jó,Mindenki sejti,hogy nem véletlenül hoztál minket ide. Gondolom van egy elméleted,terved,valami.-kacsintott Lia.
-Hát,lényegében lenne egy tervem.-kezdte.
Ekkor megcsörrent Robin mobilja.
-Igen?-vette fel a fiú.A többiek csendesen hallgatták ahogy Robin tárgyal a vonal másik végén csüngő alakkal.Mikor végre letette,mindenki rávetette magát:
-Na,mi van?-kérdezte Míra.
-Haza kéne mennem.-jelentette be Robin.
-Ne mááár.Minél több időt kellene együtt töltenünk,amíg tudunk.
-Míra,ráérünk még beszélgetni.De én most megyek enni.
-Te állat.Bármi lehet a konyhában.És már nincs mit kihánynod.-ellenezte Rose.Rob mit sem törődve mások véleményével elindult .A többiek bámultak ki az ajtón.Aztán hirtelen eszeveszett tempóban rohant vissza Robin.
-Van odalent egy idegen nő,aki egy gyerekről hadovál.Halljuk a tervet!
jelen múlt